Szerintem az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy a kiegyensúlyozott életmódhoz mindenképpen szükségeltetik – ha már a stressztől nem tudunk tartósan megszabadulni – a megfelelő, hatékony stresszkezelési módszerek elsajátítása. Így elmondható, hogy számomra a “méregtelenítés” az autogén tréning és a rendszeres jóga gyakorlását is jelenti, hiszen elengedhetetlenül fontos az, hogy kezdő vállalkozóként ugyanúgy – ha nem jobban – odafigyeljek magamra, mint ahogyan alkalmazotti létem során tettem.
Emiatt szeretem a feladatokat is a lehető leghozzáértőbb személyekre bízni és alaposan tájékozódni. Amikor a cégautó és a flottakezelés került nálunk terítékre, nem volt kérdés, hogy a flottakezeles.hu szakemberei segítségét fogom kérni. Ugyan már nagyjából eltájékozódtam olyan kérdéskörökben, mint például a nyílt végű lízing vagy a magánhasználati és üzleti használat, de mindenképpen úgy éreztem, hogy teljes körű szakértői tanácsra van szükségem ahhoz, hogy meghozzam a legjobb döntést. A Flottautonál több formában kaphatunk tuti tippeket és információkat, például úgy, ha feliratkozunk az 5 részes, ingyen elérhető levélsorozatukra, amelyekben többek között olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy milyen finanszírozási módszert mikor érdemes választanunk cégautó esetén, hogyan járjunk el az autógumik kiválasztásakor, vagy hogy meddig érdemes egy autót használni.
A blogjukon pedig nem csak az operatív, a zárt végű és a nyílt végű lízing közötti különbségek kerülnek terítékre. Mielőtt igénybe vesszük bármelyik szolgáltatásukat és megvásárolunk náluk egy csomagajánlatot, feltérképezhetjük, mekkora tudás birtokában vannak és milyen széleskörű tájékoztatást nyújtanak. Számomra olyan új infók is akadtak itt, mint a céges kerékpárok adómentessége (és ennek fontos részletei) vagy a hibrid és az elektromos autókkal kapcsolatos friss hírek. Keressétek fel ti is ezt a szuper weboldalt, ha érintettek vagytok a témában, szerintem megéri!