Ahogy azt már jól tudhatjátok, sokszor írok a rendszeres méregtelenítés jótékony hatásairól. Fontos néha szünetet adnunk a szervezetünknek, amikor a nehéz, zsírban és cukorban gazdag ételektől megpihenhet, és kitisztíthatja magát. Ez a módszer segíthet abban is, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és több energiánk legyen a mindennapokra.
A helyes méregtelenítés legszembetűnőbb hatása mégis az ezzel járó súlyvesztés, amiről ritkábban esik szó nálam, mert azt vallom, hogy mindenki súlytól és testalkattól függetlenül lehet magabiztos, egészséges és boldog. Én például tavaly még 10 kilóval nehezebb voltam, mint most, és mégis önfeledten tudtam élvezni a balatoni nyaralást a baráti társaságommal, ahol szinte csak fürdőruhában voltunk.
Ennek a nyaralásnak a csúcspontja egyébként a vitorlázás volt a Balatonon, amit a BalatonPRO vitorlás bérlési szolgáltatásán keresztül szerveztünk meg. Anno már tavasszal elkezdtük mérlegelni a lehetőségeinket, és így bukkantunk rá a következő oldalra: Vitorlás bérlés Balatonon – 12 szuper hajó szuper áron (kapitánnyal is). Ez fontos volt nekünk, hiszen senkinek nincs vitorlás jogsija a csapatban, úgyhogy szükségünk volt egy hajóvezetőre magunk mellé. Ahogy jobban utánanéztünk a vitorlás bérlésnek a BalatonPRO oldalán, sok izgalmas programjavaslatot láttunk. Öröm volt nézni, hogy egy cég ilyen szenvedélyes azzal kapcsolatban, hogy segítsen a lehető legjobb lehetőségeket megtalálni mindenki számára: ajánlottak családbarát, üzleti, és kifejezetten baráti társaságok számára érdekes csomagokat is, arról nem is beszélve, hogy még balatoni településekre lebontva is láttunk jó programötleteket. Így könnyen meg tudtuk szervezni a számunkra legjobb vitorlás kirándulást, és még személyre is tudtuk szabni: a BalatonPRO-val a vitorlás bérlés a Balatonon nem csupán 12 szuper hajót kínál szuper áron, kapitánnyal is akár, hanem rugalmas időkorlátokat és beszállási helyszíneket is.
Emellett nem kell külön fizetni a kikötésért, hiszen az egész flotta ingyen köthet ki a megadott helyszíneken. Ezzel sok pénzt takarítottunk meg, és több időnk is maradt a legszebb balatoni településeken sétálgatni, étterembe menni, fagyizókat kipróbálni – erre is kaptunk tippeket a kapitánytól.
A fedélzeten korlátlan italfogyasztást kértünk, így a hangulat a tetőfokán volt, mikor a Balaton közepén hajókázva táncoltunk a barátaimmal.
Az éjszaka eltöltésével sem volt gond a hajón: nagyon komfortos fekhelyeink voltak, amiket ráadásul előre meg tudtunk nézni a weboldalon a Vitorlás bérlés Balatonon – 12 szuper hajó szuper áron (kapitánnyal is) cím alatt, így semmiféle kellemetlen meglepetés nem ért minket.
A foglalás nagyon egyszerűen ment: mivel a BalatonPRO oldala nagyon jól van felépítve, mindent könnyen és gyorsan megtalál rajta az ember, és nem érzi magát elveszve. Persze telefonon és e-mailben is rendelkezésünkre állt a csapat, és minden kérdésünkre és kérésünkre készségesen reagáltak rövid időn belül. A legjobb az egészben az volt, hogy látszott, mennyire értenek ahhoz, amit csinálnak. Más helyeken csak odaadják a hajót rengeteg pénzért, és mindent nekünk kellene kitalálni, a BalatonPRO viszont személyes küldetésének érezte, hogy segítsen minél jobb élményt biztosítani nekünk! A weboldalon láttuk, hogy még lánybúcsúban, lánykérésben, és szülinapi bulik szervezésében is tapasztaltak, tehát tényleg nincs olyan esemény vagy nagy nap, amit ne tudnának vitorlással a Balatonra vinni.
Azt majdnem elfelejtettem mesélni, hogy nekünk egy másik időpontban lett végül megtartva a vitorlás kirándulás, mint amit eredetileg kitűztünk, mert az eredetileg választott napunkon zord, vitorlázás szempontjából kifejezetten veszélyes időjárással lepett meg minket az ég. A BalatonPRO csapata nagyon megértő volt, és természetesen ingyen áttolhattuk egy másik időpontra a lefoglalt szolgáltatást.
Így tehát jó időben tudtuk maximálisan kiélvezni a Balatoni hajókázást, amiben a BalatonPRO végig segített nekünk. Legalább annyira ajánlom őket mindenkinek, mint a rendszeres méregtelenítést!